Azóta a kedd óta eltelt egy év. Rengeteg idő, mégis akkor azt hittem sose múlik el a 2018-as év. Vizsgálatok sokasága 5 hónap kemoterápia, két műtét, 28 db sugárterápia és most karácsony előtt még ez a szar kemoterápiás gyógyszerkúra is aminek a szedése miatt már megint tolódik a helyreállító műtétem. Mindezen sok megpróbáltatás ellenére én mégsem csüggedek, vagy esek letargiába. Persze nem azt mondom, hogy havonta egyszer nem bőgöm ki magam egyszer úgy istenigazából, de nem fogok megtörni és nem adom fel. Éppen annyira fogok csak a 2018-ra gondolni, hogy tudjam bármilyen szar is jön velem szembe a jövőben, felülkerekedek rajta, mert ha már ennyi minden rosszat kibírtam ebben az évben, akkor más sem fog kifogni rajtam.

Egyébként meg az asztrlógusok is megmondták, hogy 2019-ben rákot, a vízöntőt és a halakat utoléri a siker és az egészségben nem lesz panasz! Szóval gond egy szál se! #hipphipphurrá :)

Na jó ennyi pozitív gondolat az évvégére már bőven elég, mennem kell, mert a malac megég, a lencse szétfő! :) Köszönöm a sok segítséget a "kékgolyó" valamennyi munkatársának és a kitartó és szerető támogatást Családomnak és Barátaimnak.

Kicsit személyesre sikerült ez a mostani bejegyzésem, de nem bánom, ha csak egy sorstársamnak is segítek ezzel...és vagyunk egy páran, amit mit sem igazol jobban, hogy mennyire tele vannak folyton a várótermek. Na de majd jövő évtől ez megváltozik (se) !!! :)

Legyen boldog és mindenekelőtt egészségben gazdag új esztendőtök!

Sziasztok! 

Egyébként nem tudom miért de én ettől a sugátról tartottam a legjobban. Az ember sajnos a kórházban történő várakozás közben akarva, akaratlanul hallja a többi betegtől a rémesebbnél rémesebb sztorikat (halleluja a fülhallgató feltalálójának!) és rosszabb esetben olyan öreg nénikét fog ki maga mellett, akinek szófosása van és tolja az arcodba, hogy neki a melle kőszikla lett a sugártól,  a szomszéd asszonyának meg megégett a nyelőcsöve stb. WTF!  Na de ha ilyeneket és ehhez hasonlókat hall százával az ember, egy idő után megtanulja, kikapcsolni az agyát, és közben azt mantrázni, hogy "Velem ez nem fog megtörténni. Minden ember máshogy reagál! Én erős vagyok! Az én orvosaim a legszuperebbek!" etc. 

Na és milyen is volt valójában? Egyáltalán nem gázos a dolog. Semmit nem érezni a kezelés közben, ami kb 5 perces...és utána se. Semmi rosszullét, semmi gyengeség. Csak az első héten voltam kicsit fáradt. Sőt a sebész és a Sugárdoki is mondta, hogy lehet tornázni, futni csak felső testre ne nagyon. Jut eszembe futás...

Életemben először részt vettem egy futóversenyen. Az egyik kezelés alkalmával ugyanis az asszisztens lányok, akik hozzá teszem feljethetetlenül aranyosak voltak végig a kezelés  alatt, meginvitáltak a 33. Spar Budapest Maraton keretében megrendezésre kerülő 4x2 km váltófutásra. Hiába futottam korábban, nekem ez a verseny zős dolog valahogy kimaradt eddig...Mindez a  Megyünk Tovább Előre Alapítvány támogatásával sikerült, akiknek ezúton is köszönöm,  Fergeteges élmény volt már maga az a hatalmas felbojdulás, ami a versenyt övezte. Rengeteg jó kedvű ember a pár évesektől kezdve a nagypapa korúakig, fogyatékkal élők vagy profi sportolók, teljesen mindegy volt, csak azt lehetett érezni, hogy mindenki jókedvű, reményekkel teli. Kicsit patetikusan hangzik de éreztem a szeretetet magam körül! Nagyon jó volt új embereket megismerni. Köszönöm Heninek és Vivinek a két csodálatos asszisztensnek, akik meghivtak a versenynek, Ladányi doktornőnek, hogy olyan jót dumcsiztunk futás közben, és az én kedves barátomnak Bazsinak hogy eljött velem és, még hulla másnaposan is lefutotta velem a távot. :)

De csak hogy írjak valami rosszat is mielőtt mindenki azt gondolná mekkora buli ez a rák. Azért kialakult nálam is a sugár leggyakoribb mellékhatása. Az a bizonyos bőrpír. Mint eddig mindent ezt is elég jól bírtam. Félidőben kezdett bepirosodni, de reggelre elmúlt. Aztán már folyton piros volt a bőröm, kicsit olyan mint aki megsült a napon, de ezt sem volt aggasztó. Annak ellenére viszont, hogy kentem  Neogranormonnnal és Aloe Firsttel, aztán már Bepanthennel, amit egyébként a dokik javasoltak, kicsit megégett a bőröm egy két helyen. Kiváltképp az egyik sebhelyem fáj :( Négy napja viszont a Radiocare krémet használom és ezzel mintha kezdenének elmúlni a fájdalmak és már nem annyira érzékeny a bőrőm.  Jó lenne ha ez segítene, mert ha ilyen marad a bőröm nem lenne vmi esztétikus. Idő...idő...idő...

Na jó most elköszönök. Legközelebb arról írok, hogy miképpen állok az edzés újrakezdésével - mondhatni most még elég gyatrán, mert hiába van meg az akarat és az elhatározás, elég ellustultam ezalatt a 10 hónap alatt, mióta nem csinálok semmit. De ez hamarosan változni fog! ...és igen most nem Titeket, hanem magamat akarom meggyőzni erről! :)

puszi...ölelés...

Az utolsó kemó után 4 hétnek kell eltelnie, hogy műtétre alkalmas állapotban lehessen a páciens. Sosem voltam egy matematikai zseni, de annyi azért ment, hogy kikalkuláljam, ez bizony gyönyörűen a nyár elejére fog esni és gyönyörűen elcseszi az egész nyaramat. Szuper! Amúgy a legjobban azokat az úgymond vigasztalásokat imádom, amikor azt mondják, „Jó jó, de csak ezt a nyarat kell rászánni, és utána ha meggyógyulsz minden rendben.”, meg hogy „Most első a gyógyulás, ez a nyár hip-hop elrepül.” Jah hip-hop! Aki utazgat, meg programozik egész nyáron annak nyilván  elrepül. Nekem is baromi hamar elment a nyár amikor több országban is megfordultam egy szezonban, meg mit tudom én hány fesztiválon toltam. Na de ha kórházban fekszel, vagy otthon ülsz, mert nem tudsz se vízbe menni, se napozni, se sportolni, se bulizni és egyáltalán semmilyen nyárias dolgot csinálni, akkor az annyira nem buli. Na ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal indultam neki a kórháznak. Tulajdonképpen a műtéttől nem is féltem. A sebészem, az osztályt vezető főorvos. Csak jókat hallottam róla. Feltétel nélkül megbíztam benne. 

Szóval a műtét előtti napon be kellett feküdni. Őszintén szólva, amilyen borzasztó dolgokat hall az ember  a mai magyar egészségügyről, - mindenki tudja mire gondolok most ez alatt, - olyan kellemes és pozitív csalódás ért. Esküszöm már-már úgy éreztem magam, mint egy hotelban.

• Szállás:  Csodaszép, modern épületben volt az osztály és a műtő egyaránt. Szuper két ágyas, légkondis, saját fürdőszobával rendelkező szobába kerültem, kiáltással a várnegyedre. Le a kalappal! 
• Étel: Oké a reggeli és a vacsi nem volt egy Sunday Brunch, de abszolút ehető volt. Egy kis zsömle, vaj, sajt felvágott, zöldség kombón túl nem gondolták tovább a dolgot, viszont egyszer volt cukkini krém. :) Ezt elég ötletes. Az ebédek (csirkemell, újburgonya, spenót főzi, savanyúság, gyümölcs) pedig kifejezetten finomak és laktatóak voltak. Mondom mindezt úgy, hogy nekem speciel abszolút nem volt kedvem sose enni ezalatt a négy nap alatt. Csak azért erőltettem, mert a szobatársam evett, illetve hogy édesanyának ne adjak aggodalomra okot. Egyébként laktózmentes étrendet kértem.
• Személyzet: Értem ezalatt valamennyi nővért, ápolót, és dokit. Mindenki maximális odafigyeléssel volt irántam. Nem tudok rosszat mondani.  A nővérek segítőkészek és kedvesek. A betegszállító srác biztatot és megnyugtatott. Sebészdoki meg egy csuda alak. Mindig megnevetettet ahányszor csak bejött a kórterembe.

Műtét napja: Reggel 4:30-kor kelés (!) Ember, minek???? Sebészdoki csak 6 órára jön rajzolni! Nem kell sminkelni, nem kell a hajat belőni (mivel nincs mit) nem kell foglalkozni a „jajj mit vegyek fel?” kérdés körrel. De hát ez van. 10 perc alatt végeztem a fertőtlenítő zuhanyzással meg a fogmosással aztán dobtam a szunyát tovább, amíg meg nem jött Sebészdoki. Körberajzolt, nagyjából ismertette, hogy mit fog csinálni műtét során illetve, hogy mi várható utána, csinált pár képet rólam és tájékoztatott, hogy én leszek az első, aki megy műtétre. Sajnos korán örültem ennek. Egy másik páciens ugyanis annyira izgult, hogy felment a vérnyomása 180-ra és úgy döntöttek, hogy inkább megműtik, mielőtt műthetetlen állapotba kerül. Összehasonlításképp az én vérnyomásom 100 volt. Nem igazán izgultam. :) Harmadikként végül betoltak a műtőbe. Mint mondtam még sose műtöttek, és hiába láttam már számos kórházas, vészhelyzetes, grészklinikás sorozatot mindenre rácsodálkoztam. Olyanra minthogy NAGYON HIDEG VAN, rajtam meg annál kevesebb textil :) Aztán, hogy marha sokan vannak a műtőben kb. 8-at számoltam. Meg hogy felkötözik az ember karját egy csőre a lábait pedig szíjazzák. Aztán snitt…

Az operációt követő délután szinte teljese egészében kiesett. Nagy részt persze aludtam, de az éber pillanataimra sem emlékszem. Édesanya mesélte el többek között azt a nagyon vicces dolgot, hogy mit mondtam az aneszteziológus dokinak, amikor ébresztgetett műtét után. Számon kértem, hogy miért ébresztenek fel, mikor a Cosmot olvastam éppen és már majdnem a végére értem volna, miért kellett felébreszteniük, miért nem engedik végig olvasni?! :) No comment! Egyébként a műtét rendben zajlott nem volt komplikációt, leszámítva azt az apróságot, hogy műtét után nagyon vérzett az egyik mellem. Én erről mit se tudtam, mert még az altatók hatása alatt voltam. De utóbb kiderült, hogy mindenki beparázott és már azt fontolgatták a dokik, hogy visszavisznek a műtőbe. De amikor Sebészdoki is megnézte a miújságot, akkor kiderült, hogy feleslegesen aggódták túl a dolgot. Huhh ezt megúsztam!

Az este nagyon rossz volt, a fájdalomcsillapító ellenére nagyon fájtak a sebeim. A szorító kötés rendesen szorított semmit nem tudtam mozogni, de szerencsére a reggeli vizitnél ezt eltávolították. Ahogy a mellemet is. Ez ekkor tudatosult bennem. Mint egy leeresztett lufi. Nem mondhatnám, hogy megviselt volna, tudtam hogy ez lesz. Amíg meg nem fújják fel nem kell nézegetni, nem?! :) A végén úgy is az eredmény lesz a lényeg. 550 ccm!!! :) Azért az nem rossz! ;) 

4 napot és 4 éjszakát voltam bent. Utána még két hétig otthon. Eltávolítottak egy jó indulatú daganatot a balból, a jobb oldali teljes állományt és a jobb oldali hónalj nyirokcsomóit. Mindez júniusban volt. Vérhígító, antibiotikum, gyógytorna. Aztán kaptam egy rossz szövettant, miszerint ismét meg kell műteni. Pont mire begyógyultak az öltések és lehetett volna strandolni, megint megműtöttek. A júniusi két órás műtét helyett ugyan ez csak egy 15 perces történet volt, de épp elég ahhoz, hogy elszontyolodjak és feltegyem a kérdést: Ennek sosem lesz már vége? :(

U.i.: Ma tudtam meg! A második műtét szövettana negatív lett! :) Nem adom fel!

 Apollónia barátnőm javaslatára azonban levágattam egy szuper rövid fazonra a hosszú hajamat, felkészülve minden eshetőségre és megelőzendő a netalántán felmerülő haj hullás miatti sokkot. Imádtam ezt a rövid fazont, dögös volt és vagány. Mikor megjelentem rövid hajjal a második kemon, az onkodoki és az asszisztens csodálkozott, hogy még mindig van hajam, ráadásul az milyen szuperül áll. 20. nap és még mindig nem hullik. Jeeee!

A parókát is jó előre beszereztem. Szám szerint kettőt. Sajnos a TB nem támogatja az igazi hajból készült parókát, így be kellett érnem a műanyaggal. Ebből próbáltam kihozni a legtöbbet. Az egyik egy erősen hullámos vállig érő szőkés barna, enyhén melíros darab volt. Ezzel az volt a bajom, hogy számomra természetellenesen dús volt. Mintha nonstop be lett volna tupírozva, tisztára 70-es évek. Aztán vettem egy szuper szőke hátközépig érő egyenes fazont, teli fufruval. Ezt nagyon csíptem mindaddig, amíg be nem köszöntött a napsütéses április. Annyira csillogott a napfényben, mint az áruházi kirakatbabák haja. Rémesen természetellenes volt, így visszatértem a göndörhöz. Szóval aki teheti és nem sajnálja rá a pénzt az vegyen eredetit, mert arról tényleg nem mondja meg senki, hogy paróka. Én speciel nem akartam kiadni érte százezreket.

25. nap reggel! Riadó! hajszálak a párnán! Nem vészesen sok, de azért van. Hát elkezdődött! Napról napra, estéről reggelre egyre több és több lett. Március 9-e volt az utolsó olyan nap, mikor még sikerült úgy belőni mérnöki precizitással a hajamat, hogy nem látszódott az alatta lévő kopasz folt. Egyébként számomra vicces volt, hogy úgy fésülgettem a hajam, mint ahogy idősebb férfiak tehetik. Mindenki látja, hogy nincs a fejtetőn haj, de azért ők odafésülik oldalról. :) Kb. így éreztem magam:

Folyamatosan azon cidriztem mi lesz ha már nem lesz hajam, mit fognak szólni ha fejkendőben megyek be melóba, mit fognak szólni ha parókában megyek be a melóba, észreveszik, hogy beteg vagyok, kérdezgetnek stb. Aztán ahogy egyre közelebb kerültem a szituhoz, úgy kezeltem én is lazábban a dolgot. Ki érdekel mit gondolnak? Bevettem a leszarom tablettát és vártam a reakciókat. Eddig is mindig megnézett mindenki, ezután is megfognak. Nincs különbség!

Múltak a napok, és a reggeli szeánszom új kelléke a szuper dzsungel mintás ruhatisztító henger lett! Na meg a  paróka, aminek egyébként számos pozitívuma is van.

1. Ha mész valahova nem kell bajlódni és időzni a frizura elkészítésével, hiszen hopp csak felkapod és már mehetsz is.
2. Nem kell vagyonokat otthagyni a fodrásznál és/vagy hajápoló szerekre költeni.
3. Ennek ellenére még sincs zsíros haj, lelapult haj, lenőtt haj, a frizura mindig olyan mintha most léptél volna ki a fodrásztól.
4. Hideg időben pedig szuper jó hőszigetelő. Nem kell sapkát húzni, mert melegít. (ez mondjuk sajnos a negatívuma is egyben, mert a meleg idő beálltával kályhaként funkcionál) Szóval mondhatni kész főnyeremény ez a paróka sztori!

Paróka 1.

Paróka 2.

Mégis én már alig vártam, hogy megszabaduljak ettől a pamacstól. Április végén volt az 5. kemom és láss csodát, a hajam elkezdett rá két hétre nőni. Még nekem is, aki minden nap látta, feltűnt, hogy napról napra látványosan hosszabb és több lett. Barátaim és a családom pedig nem győzött csodálkozni, hogy mennyire növésnek indult. Mérhetetlenül boldog lettem ettől kiváltképp, hogy május vége, június eleje már elviselhetetlen paróka hordás szempontjából. Néha már azt hittem agylobot kapok, mire haza érek a munkából. A növekedés megindulásával el kezdtem használni számos szert, bogyit, löttyöt, amiről csak azt gondoltam, hittem, vagy tudtam hogy segíteni fog. Amit jelenleg szedek:

1. spirulina: telis tele számos vitaminnal, antioxidánssal, ásványi anyaggal;
2. béta- karotin: ami közismertebb arról, hogy jobban barnulunk tőle, viszont azt is tudni kell róla, hogy segíti a bőr, köröm és haj növekedést és megelőzi a daganatos betegségek kialakulását! Jééééé!
3. Aztán kenem a fejem két naponta ricinus olajjal, plusz a szemöldök és a szempillám is, mert sajnálatos módon a hajam lehet hogy nő mint a gomba, viszont a szemöldököm és a szempillám mostanra hullott ki szinte teljesen.
4. Mindezek mellett pedig rengeteg zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok még pluszba.

Most június közepe van. A parókát többé látni se akarom. Vagy kendőzök, vagy basball sapkázok. Jelenleg nem járok munkába, mert a napokban volt a műtétem (ez majd egy másik poszt), de nagyon, nagyon, nagyon remélem, hogy június végére besűrűsödik a kobakom és a melóban kendő, sapka, paróka és minden hóbelebanc nélkül tudok debütálni újra...és adhatok ismételten beszédtémát a munkatársaknak! :) 

KEMOTERÁPIA!!!

Hát azt hiszem egyet kivéve ezekre mind rácáfoltam. 

Amikor a mammográfiás bizottságnál megkérdezték mikor szeretném kezdeni a kezeléseket, azonnal rávágtam, hogy minél előbb. Essünk rajta túl a lehető leghamarabb. 2018. január 29-én kaptam az elsőt. Összesen 6-ot írtak elő, három hetenként. Az első 3 egyféle koktél, az utolsó 3 másik fajta.

Várakozás…vérvétel regisztráció…várakozás…vérvétel…várakozás…onkológus regisztráció…várakozás…várakozás…várakozás…aztán várakozás…és onkológus! hurrá! Mindezt 7:30-tól délig. Minden egyes alkalommal! Egyébként még ebben is balszerencsés vagyok, mert valahogy mindig úgy jöttek ki a kezelések hogy a munkaszüneti napokat követően kellett megjelennem és mivel az előző napok kimaradtak így azok a betegek akik amúgy máskor jöttek volna, az ünnepeket követően jöttek, nyilván így feltorlódott a beteg állomány. Volt, amikor 60 ember volt előttem a vérvételnél, amikor egyszer nem nyitásra mentem, csak reggel 8-ra. Nem tudom az a 60 ember sátrat vert a bejárat előtt napokkal korábban , mint az új iphon forgalomba dobásakor? Mindegy, én csak azért se fogok felkelni még ilyenkor is hajnalok hajnalán! :)

Szóval kemo. Az első után rémesen éreztem magam. Amint hazaértem bebújtam az ágyba. Hányás csillapítót  - ahogy a nővér előírta - csak délután 4-kor vettem be, amikor már éreztem, hogy baj lesz. Nyilván semmit nem ért. Így jött aminek jönnie kellett. Aztán két napig otthon voltam. Második alkalommal már rutinosabb voltam és egyből bevettem a hányáscsillapítót + akkor már egy hónapja szedtem az én kis csodaszeremet a gombavitamint. Aki, ismer tudja hogy utálom a gombát, max. a szarvasgomba, vargánya és shiitaki gomba jöhet (fene a flancos ízlésemet) …és most tessék…lehet ez fogja megmenteni az életemet. Ez a gomba tényleg egy csoda, de ez egy másik poszt része lesz. Szóval a gomba hatása már javában munkálkodott bennem, így a 2. és a 3. kemo után már csak egyszer jött ki rókaúr, viszont ugyanúgy fáradtnak éreztem magam, 3 napig mást sem csináltam csak a kanapén feküdtem és török sorozatokat néztünk ancival. :) Következett a 4-6. kemo. Ezeknek teljesen más hatása volt. Szerencsére rókaurat nem láttam többé, de álom manó átvette a helyét. Már a kezelés alatt elbágyadtam, majdnem bealudtam. A fehérvérsejtek szinten tartása végett pedig otthon szurizni kellett magam 3 napon keresztül 24 óránként. Amit „szerettem” a 4-6. kemoban, hogy a kezelést követő napon semmi bajom nem volt mind addig, amíg be nem adtam magamnak a szurit. Így mamival kitaláltuk, hogy ezt az időt hasznosan töltjük és mindig elmentünk valami szuper étterembe sétáltunk és gyártottuk a snapchates selfieket. :) Aztán jött a szuri :( amitől csont fájdalmam lett nyakamban, fogamban, hátamban. Akkor megint ágy és a török sorozat. :) Persze sokkal több mellékhatás kijött rajtam, de erről egy későbbi posztban írok.

…és persze ott van az amit ebben az egészben a legjobban utálok…

Nincs hajam. :(

2017. augusztus közepe volt, szuper idő és én épp készülődtem elmenni otthonról. Pontosan előttem van a kép, mikor álltam a hálószobában és testápolóztam magam zuhanyzás után. Aztán hirtelen megakadt a kezem egy kemény csomón a mellemen. Ajj jajj! Gyors ellenőrzés mindkét oldalt és igen határozottan más volt a tapintása egyik oldalt. Nem, nem hiszem hogy ez AZ lenne! Miért is lenne? Fiatal vagyok, hetente négyszer járok edzőterembe, emellett tavasztól őszig minden hétvégén futok, egészségesen táplálkozom...és különben is!!! Neeem, nem...nyilván nem AZ! Baromság, amúgy meg "megvan"! Ilyenkor mindig megduzzadnak, ez köztudott. Szóval semmi gond, nyomás a barátokhoz, vagy randizni! (erre bezzeg már nem emlékszem, hogy épp hova készültem) :)

Teltek múltak a napok, hetek és teljesen kiment a fejemből ez a kis apróság. Aztán egyik este arra ébredek, hogy nagyon fáj a jobb mellem. Ettől kezdve, nem csak nem tudtam többet hason aludni, mert egyből nyomtam a súlyommal, de kezdtem komolyabbnak gondolni  a dolgot. Szóval Gugli a barátod, néhány kattintás és máris felállítottam magamnak a tökéletes diagnózist.  Hohóóó kérem, nincs itt semmi vész, nincs itt semmi baj, mert ha fáj az jót jelent és nem rosszindulatú daganatot! Márpedig nekem egyre jobban fájt, szúrt. Hállelúja megmenekültem! Téma lezárva, mehetek Londonba a barátnőmhöz. Utazásom előtt pár nappal azonban, két barátom is elújságolta, hogy rokona illetve barátja meghalt. Rákban! ...és az egyik ráadásul fél év leforgása alatt. Ekkor döbbentem rá, hogy ezt nem kellene félvállról venni és ki kellene deríteni, mi is "lakozik" bennem.

Londonból való visszatérésemet követően azonnal elmentem a háziorvoshoz és beutalót kértem mammográfiára. Kaptam is, de ultrahangra, időpontot pedig három héttel későbbre,  2017. október 31-re. Először elvégezték a  vékony tűs biopsziát, ami által kiszívták a csomóból a sejteket, aztán következett az UHT, ami nem mutatott ki semmit, vagyis kimutatott valamit, amit úgy határozott meg az orvos, hogy látja miről beszélek de "minden kétséget kizáróan nem lehet azt mondani, hogy nem rossz indulatú". Irány egy szobával arrébb mammográfiára. Na amit ott átéltem...én elég jól bírom a fájdalmat de amit ott műveltek vele… mintha szándékosan az lett volna a cél, hogy megnyomorítsanak. Az asszisztens össze vissza nyomta húzta rakta a két lap közé  a mellemet, na gondoltam, ha eddig csak időközönként éreztem fájdalmat a mellemben, mostantól aztán folyamatosan fog. A nagy szenvedéseknek persze semmi értelme nem volt, mert olyan béna helyen van a csomó, hogy nem lehetett rendesen képet alkotni róla. A biopszia leleteire egy hét múlva kellett visszamenni, amire még mindig ugyan azt mondták, amit az UHT-n, "minden kétséget kizáróan nem lehet azt mondani, hogy nem rosszindulatú". Szóval elküldtek MR-re ami ismét 3 hét várakozást jelentett. Ezt pedig megelőzte a vesefunkció működést vizsgáló vérvétel, amit az MR vizsgálathoz szükséges elvégezni. Az MR eredményre újabb egy hetet kellett várni  (már 2017. december közepén járunk) A recepciónál egy nővér odaadta a leletet, aztán mehettem isten hírével. Szuper, tök jó, oké hogy "déer" van a nevem előtt, oké, hogy tanítottak jogon két féléven keresztül latint, na de hogy ez nekem inkább kínaiul volt azt is biztos. Oké, akkor elhatároztam hogy megkérem egy barátomat, akinek vannak kapcsolatai a "kékgolyóban", hogy legyen olyan jó és intézzen nekem egy időpontot egy orvossal aki lefordítja nekem, hogy mi is áll a papíron.  Mindamellett azt is elhatároztam, hogy ha ez sikerül, akkor nem fogok visszajönni ide, ahol az eddigi vizsgálatokat csinálták, mert nem volt szimpatikus a doktornő. Barátom karácsony utánra tudott időpontot intézni, aminek egy kicsit örültem, mert  így még mindig ott volt a remény, hogy az egész nem nagy ügy és jól kijövök belőle.

2018. január 9-én megjelentem a sebésznél. Majdnem 5 hónap telt el mióta először észrevettem a csomót. Utólag belegondolva rengeteg idő telt el részben a saját gyávaságom miatt, részben az egészségügy leterheltsége miatt. Időközben megjelent egy másik kisebb csomó ugyanazon a mellemen. Én,  aki eddig csak a kötelező éves orvosi vizsgálatokra járt vagy max. akkor ha betegszabis papírt  kellett szerezni a házidokitól, most szembesült azzal, hogy itt RENGETEGET kell várni. Én még ennyit sose vártam sehol. 80 (!) ember volt előttem csak a regisztrációnál. Aztán fent is a dokinál még kitudja mennyien. Ez az idő pedig csak arra jó, hogy a váróban akaratlanul is belehallgass mások beszélgetésébe és beparázz arra gondolva, hogy vajon rád is ehhez és hasonló borzalmak várnak? Mire bekerültem teljesen magam alatt voltam, pedig én aztán annak a híve vagyok, hogy elég akkor aggódni, amikor tuti a baj.  (mint ahogy látni, nem is aggódtam túl a dolgot egészen 5 hónapig). A doki szimpi volt, bizalmat ébresztő, helyes 50 körüli fickó. Néhány rutin kérdést követően megvizsgált és közölte, hogy ő még talált a jobb hónaljamban is valamit, méghozzá  valószínű, hogy a nyirokcsomók is begyulladhattak. Aztán megnézte az eddigi leleteimet. Majd jött a fekete leves...Ez a kép is örökre belém vésődött. Ahogy ott ültem és kijelenti ez bizony rosszindulatú daganat. Aha...mire én naivan, akkor ez pontosan mit is jelent? És innentől kezdve csak három szót hallottam meg.1. Kemoterápia…DURR! 2. Emlőeltávolító műtét...DURR! 3. Sugárkezelés...DURR! Mi vaaaaan? Én igazából nem is tudom, utána mi történt, mit mondott, csak arra eszméltem, mikor átsietett a másik szobába egy másik beteghez és az asszisztense egy 5 méter hosszú papírtörlőt a kezembe nyomott, hogy letöröljem a könnyeimet.

Jah, de mégis emlékszem még valamire, közepesen agresszív! Közepesen agresszív a rákocskám! Azt mondtam már, hogy a másik rossz tulajdonságom a halogatás?