Az utolsó kemó után 4 hétnek kell eltelnie, hogy műtétre alkalmas állapotban lehessen a páciens. Sosem voltam egy matematikai zseni, de annyi azért ment, hogy kikalkuláljam, ez bizony gyönyörűen a nyár elejére fog esni és gyönyörűen elcseszi az egész nyaramat. Szuper! Amúgy a legjobban azokat az úgymond vigasztalásokat imádom, amikor azt mondják, „Jó jó, de csak ezt a nyarat kell rászánni, és utána ha meggyógyulsz minden rendben.”, meg hogy „Most első a gyógyulás, ez a nyár hip-hop elrepül.” Jah hip-hop! Aki utazgat, meg programozik egész nyáron annak nyilván  elrepül. Nekem is baromi hamar elment a nyár amikor több országban is megfordultam egy szezonban, meg mit tudom én hány fesztiválon toltam. Na de ha kórházban fekszel, vagy otthon ülsz, mert nem tudsz se vízbe menni, se napozni, se sportolni, se bulizni és egyáltalán semmilyen nyárias dolgot csinálni, akkor az annyira nem buli. Na ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal indultam neki a kórháznak. Tulajdonképpen a műtéttől nem is féltem. A sebészem, az osztályt vezető főorvos. Csak jókat hallottam róla. Feltétel nélkül megbíztam benne. 

Szóval a műtét előtti napon be kellett feküdni. Őszintén szólva, amilyen borzasztó dolgokat hall az ember  a mai magyar egészségügyről, - mindenki tudja mire gondolok most ez alatt, - olyan kellemes és pozitív csalódás ért. Esküszöm már-már úgy éreztem magam, mint egy hotelban.

• Szállás:  Csodaszép, modern épületben volt az osztály és a műtő egyaránt. Szuper két ágyas, légkondis, saját fürdőszobával rendelkező szobába kerültem, kiáltással a várnegyedre. Le a kalappal! 
• Étel: Oké a reggeli és a vacsi nem volt egy Sunday Brunch, de abszolút ehető volt. Egy kis zsömle, vaj, sajt felvágott, zöldség kombón túl nem gondolták tovább a dolgot, viszont egyszer volt cukkini krém. :) Ezt elég ötletes. Az ebédek (csirkemell, újburgonya, spenót főzi, savanyúság, gyümölcs) pedig kifejezetten finomak és laktatóak voltak. Mondom mindezt úgy, hogy nekem speciel abszolút nem volt kedvem sose enni ezalatt a négy nap alatt. Csak azért erőltettem, mert a szobatársam evett, illetve hogy édesanyának ne adjak aggodalomra okot. Egyébként laktózmentes étrendet kértem.
• Személyzet: Értem ezalatt valamennyi nővért, ápolót, és dokit. Mindenki maximális odafigyeléssel volt irántam. Nem tudok rosszat mondani.  A nővérek segítőkészek és kedvesek. A betegszállító srác biztatot és megnyugtatott. Sebészdoki meg egy csuda alak. Mindig megnevetettet ahányszor csak bejött a kórterembe.

Műtét napja: Reggel 4:30-kor kelés (!) Ember, minek???? Sebészdoki csak 6 órára jön rajzolni! Nem kell sminkelni, nem kell a hajat belőni (mivel nincs mit) nem kell foglalkozni a „jajj mit vegyek fel?” kérdés körrel. De hát ez van. 10 perc alatt végeztem a fertőtlenítő zuhanyzással meg a fogmosással aztán dobtam a szunyát tovább, amíg meg nem jött Sebészdoki. Körberajzolt, nagyjából ismertette, hogy mit fog csinálni műtét során illetve, hogy mi várható utána, csinált pár képet rólam és tájékoztatott, hogy én leszek az első, aki megy műtétre. Sajnos korán örültem ennek. Egy másik páciens ugyanis annyira izgult, hogy felment a vérnyomása 180-ra és úgy döntöttek, hogy inkább megműtik, mielőtt műthetetlen állapotba kerül. Összehasonlításképp az én vérnyomásom 100 volt. Nem igazán izgultam. :) Harmadikként végül betoltak a műtőbe. Mint mondtam még sose műtöttek, és hiába láttam már számos kórházas, vészhelyzetes, grészklinikás sorozatot mindenre rácsodálkoztam. Olyanra minthogy NAGYON HIDEG VAN, rajtam meg annál kevesebb textil :) Aztán, hogy marha sokan vannak a műtőben kb. 8-at számoltam. Meg hogy felkötözik az ember karját egy csőre a lábait pedig szíjazzák. Aztán snitt…

Az operációt követő délután szinte teljese egészében kiesett. Nagy részt persze aludtam, de az éber pillanataimra sem emlékszem. Édesanya mesélte el többek között azt a nagyon vicces dolgot, hogy mit mondtam az aneszteziológus dokinak, amikor ébresztgetett műtét után. Számon kértem, hogy miért ébresztenek fel, mikor a Cosmot olvastam éppen és már majdnem a végére értem volna, miért kellett felébreszteniük, miért nem engedik végig olvasni?! :) No comment! Egyébként a műtét rendben zajlott nem volt komplikációt, leszámítva azt az apróságot, hogy műtét után nagyon vérzett az egyik mellem. Én erről mit se tudtam, mert még az altatók hatása alatt voltam. De utóbb kiderült, hogy mindenki beparázott és már azt fontolgatták a dokik, hogy visszavisznek a műtőbe. De amikor Sebészdoki is megnézte a miújságot, akkor kiderült, hogy feleslegesen aggódták túl a dolgot. Huhh ezt megúsztam!

Az este nagyon rossz volt, a fájdalomcsillapító ellenére nagyon fájtak a sebeim. A szorító kötés rendesen szorított semmit nem tudtam mozogni, de szerencsére a reggeli vizitnél ezt eltávolították. Ahogy a mellemet is. Ez ekkor tudatosult bennem. Mint egy leeresztett lufi. Nem mondhatnám, hogy megviselt volna, tudtam hogy ez lesz. Amíg meg nem fújják fel nem kell nézegetni, nem?! :) A végén úgy is az eredmény lesz a lényeg. 550 ccm!!! :) Azért az nem rossz! ;) 

4 napot és 4 éjszakát voltam bent. Utána még két hétig otthon. Eltávolítottak egy jó indulatú daganatot a balból, a jobb oldali teljes állományt és a jobb oldali hónalj nyirokcsomóit. Mindez júniusban volt. Vérhígító, antibiotikum, gyógytorna. Aztán kaptam egy rossz szövettant, miszerint ismét meg kell műteni. Pont mire begyógyultak az öltések és lehetett volna strandolni, megint megműtöttek. A júniusi két órás műtét helyett ugyan ez csak egy 15 perces történet volt, de épp elég ahhoz, hogy elszontyolodjak és feltegyem a kérdést: Ennek sosem lesz már vége? :(

U.i.: Ma tudtam meg! A második műtét szövettana negatív lett! :) Nem adom fel!